Köszöntő

Köszöntjük Mesterszállás Község honlapján!

Kedves Látogató!

Mesterszállás Község Önkormányzata, képviselőtársaim és a falu polgárainak nevében tisztelettel köszöntöm Önt honlapunkon.

Ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számunkra az mára valóság, a világháló segítségével Ön akár több ezer kilométer távolságból is megismerkedhet kis falunkkal Mesterszállással.

Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén Mezőtúr és Kunszentmárton között, a Körös folyó jobb partján, a folyótól távolabb fekvő középkori eredetű község 1537 óta viseli a Mesterszállás nevet.

Ősi kun föld. Valamikor Kunszentmárton város híres köztulajdonát képezte. A változó Idő azonban a puszta Mesterszállásra is rásütötte a változás bélyegét. 1895-ben már templomot emelnek a Feketehalom tetején, majd elválik az anyavárostól és 1897 július 1-vel önálló községgé alakul.

Napjainkban az idelátogatókat elsősorban a táj háborítatlan nyugalma és festői szépsége ragadja meg, ez a térség ideális hely az ökoturizmus kedvelőinek. A Körös folyó vadregényes árterében és a Harangzugi Körös holtág mellett a horgászok, természetjárók tölthetnek el kellemes napokat.

Honlapunkon ismerkedjen meg községünkkel és ha kedvet kapott a látottak alapján jöjjön el hozzánk személyesen is.

A teljesen közművesített nyugodt, békés kis falu várja a biztonságot, csendet, vidéki életet kedvelő embereket, családokat, telepedjenek le nálunk. Látogasson el hozzánk, nézzen meg bennünket, biztosan megragadja az alföldi táj háborítatlan szépsége.

Remélem személyesen is köszönthetem Önt településünkön Mesterszálláson, mely a nyugalom és a békesség szigete.


                            
 Kiss Gábor
 polgármester